Leminősítette Törökországot a Fitch
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Fitch Ratings arra a bejelentésre, hogy az államfő menesztette a jegybank vezetőjét.
Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-osztályzatát a Fitch Ratings arra a bejelentésre, hogy az államfő menesztette a jegybank vezetőjét.
Londoni pénzügyi elemzők friss előrejelzései szerint a kínai-amerikai kereskedelmi konfliktus a világgazdaság egészében jelentősen rontja a befektetői hangulatot, és emiatt az eddig vártnál lassabb globális növekedés várható a következő két évben.
Változatlanul negatív kilátással, illetve negatív figyelőlistán tartja nyilván két nagy nemzetközi hitelminősítő a brit államadósság-osztályzatokat, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanság és az ebből eredő gazdasági kockázatok miatt.
Javította az Eximbank hitelbesorolását a Fitch - derül ki az Eximbank mai közleményéből.
A Fitch Ratings szerint a következő hetekben leállhat a brit ingatlanalapokkal való kereskedés a Brexit miatti piaci turbulencia következtében. Ez pedig azt jelenti, hogy a befektetők ugyanolyan likviditásproblémával nézhetnek szembe, mint 2016 nyarán, amikor az EU-ból való kilépésről döntöttek a népszavazáson - írja a Financial Times.
Alig egy héten belül két nagy hitelminősítő is javította a magyar adósosztályzatot, vagyis amire tavaly hiába vártunk, azt most egymás után lépték meg. De miért szerettek belénk ennyire hirtelen? Egyáltalán mennyire volt váratlan és hirtelen jött a két felminősítés? És akkor most mindenki hirtelen forintot akar majd venni?
Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság, amely továbbra is jó úton halad, utalva arra, hogy a Fitch Rathings felminősítette Magyarország adósminősítését.
Szerda óta a 317,5-ös szint közelében ragadt a forint az euróval szemben az egyébként kedvező nemzetközi befektetői hangulat mellett, így tehát nyugodtan "várja" a magyar fizetőeszköz a ma este érkező Fitch hitelminősítői döntést, ami akár újabb felminősítést is jelenthet.
Idén elsőként a Standard & Poor's mond ítéletet Magyarországról a nagy hitelminősítő intézetek közül. Pénteken késő este érdemes lehet rápillantani az S&P döntésére, ugyanis megeshet, hogy már most egy fokozattal javít a magyar adósság besorolásán. Azonban bőven talál óvatosságra intő jeleket, ami kivárásra ösztönözheti a cégel. Egy héttel később a Fitch Ratings is előveszi a magyar besorolást, a Moody's csak később foglalkozik velünk.
Aggasztó ütemben nő a vállalati kötvényekre fókuszáló alapok vagyona, a Fitch szerint ha így megy tovább, könnyen lehet, hogy a vállalati kötvények hozzák majd el a következő válságot - írja a Financial Times.
Az Amerikai Egyesült Államok a költségvetés és az államadósság körüli politikai harccal "AAA" adósbesorolásának elvesztését kockáztatja - figyelmeztet a Fitch. A hitelminősítő szerint kezdeni kell valamit az egyre jobban elszálló költségvetési hiánnyal és a növekvő államadóssággal, illetve azzal a lehetetlen rendszerrel, ahogy az államadósság-szabályt kezelik az amerikai döntéshozók, máskülönben indokolatlanná válhat az USA legmagasabb lehetséges szuverén adósbesorolásának fenntartása. Legutóbb pánikot okozott a piacokon, amikor 2011 augusztusában az S&P hitelminősítő váratlanul elvette az Egyesült Államoktól a tripla-A besorolást, a Fitch részéről egy ilyen lépésnek valószínűleg hasonlóan súlyos következményei lennének.
A 2018-as év talán csalódást okozhatott a hitelminősítések szempontjából, hiszen ugyan két nagy cégnél is pozitív Magyarország kilátása, egyik sem szánta rá magát a felminősítésre. Sőt, a Moody's még a kilátást sem javított pozitívra, az év végén pedig kifejezetten kritikus kommentárt tett közzé rólunk. Az év végén szokás szerint megjelentek a 2019-as felülvizsgálati dátumok, de éppen az idei év miatt érdemes óvatosan bánni a "borítékolható" felminősítésekkel.
A közép- és kelet-európai országok államadós-osztályzatainak többségére a Fitch Ratings stabil kilátást tart érvényben, ám a térségen belül hét államadóst a cég felminősítés lehetőségére utaló pozitív besorolási kilátással tart nyilván, és mivel e pozitív kilátások már tavaly óta érvényben vannak, ezeknek az országoknak az adósosztályzatairól jövőre valószínűleg döntés születik - áll a hitelminősítő hétfőn Londonban ismertetett éves helyzetértékelésében. A Fitch Magyarország esetében is pozitív kilátást tart érvényben.
Javította Észtország államadós-osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, elsősorban a kedvező külső fizetési helyzettel és a kivételesen alacsony államadósság-rátával indokolva a lépést.
Változatlan "BBB" osztályzat mellett stabilról negatívra rontotta Olaszország kilátását pénteken a Fitch Ratings. Az utóbbi napokban a piacon megint felerősödtek a félelmek az olasz gazdaság helyzete miatt, a jelek szerint egyelőre legalább a leminősítés nem sújtja őket tovább.
Megerősítette Nagy-Britannia államadós-besorolásait a Standard & Poor's és a Fitch Ratings, de mindkét hitelminősítő érvényben hagyta a brit osztályzatokat terhelő, leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást, és egyaránt a brit EU-tagság megszűnésével járó kockázatokra hívta fel a figyelmet.
Pénteken kaphatja meg idei első bizonyítványát Magyarország, miután a Standard & Poor's a hét végén megkezdi a felülvizsgálati sorozatot a nagy hitelminősítők közül. Miután ennél a cégnél hazánk kilátása pozitív, így idén felminősíthetik az országot. Habár javulnak a magyar fundamentumok, inkább az év második felében van nagyobb esély a felminősítésre, és nem most. A másik két hitelminősítő közül a Fitch részéről várható 2018-ban felminősítés, míg a Moody's kilátást javíthat.
Rövid távon várhatóan nem lesz érdemi hatása a gazdasági növekedésre és az közpénzügyi folyamatokra annak a tegnapi fejleménynek, hogy az Európai Bizottság a hetes cikkely szerinti eljárás megindításáról döntött Lengyelországgal szemben - fejti ki álláspontját mai közleményében a Fitch Ratings. Azt is hozzáteszi azonban a hitelminősítő, hogy a fejlemény nagyon rossz abból a szempontból, hogy éppen most kezdődnek a 2020 utáni következő uniós keretköltségvetésről szóló egyeztetések.
A Fitch Ratings most megjelent előrejelzése pozitív képet fest a közép- és kelet-európai bankszektor állapotáról. 2018-ban a stabil bankszektort a régió gazdasági növekedése, növekvő bérek, alacsony munkanélküliség, az EU-s támogatások kifizetésének felgyorsulása és a kereskedelmi partnerek erősödése is támogatja majd. Elsősorban Csehországban, Lengyelországban és Romániában javulhat némiképp a pénzintézetek profitabilitása, míg az eszközminőség és a tőkemutatók is megfelelők maradnak - derül ki az elemzésből.
Idén csaknem feleződött a világban a szuverén államadósság leminősítések száma 37-ről 20-ra, míg duplázódott, 6-ról 12-re ugrott az országfelminősítések száma - áll a Moody's Investors Service ma Londonban ismertetett éves világjelentésében.
A politikai fordulatról szóló legfontosabb információk, egy helyen.
Örülhet neki a tech szektor?
Úgy látszik, nyaralnak a lakossági befektetők.
A jegybank cikkében nem szerepelnek olyan kifejezések, mint adó, illeték vagy kormány.
Joe Biden visszalépését követően.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.